ANGYALOKRA KÖD SZITÁL
A jégcsapról vízcsepp csöppen,
eresz alatt füst vacog.
Olvad, mégis dideregnek
odakünn az angyalok.

– Térjetek be jó vándorok,
szárnyatokra köd szitál!
Karácsonykor értetek is
lobban a négy gyertyaláng!

Térjetek be, s mondjátok el,
Kisjézusunk merre jár!
A sok kedves kisgyermekre
minden házban rátalál?

A jégcsapról vízcsepp csöppen,
eresz alatt füst vacog.
Olvad, mégis dideregnek
odakünn az angyalok.

ÖRÖKSÉGEM MARADANDÓ  
Csillag vagyok éber éjen,
a mennyboltot is elérem.
Az a kis pont, ott, én vagyok!
Az, amelyik mindig ragyog!

Király vagyok: napkeleti,
ki a csillagot követi.
Két zsebemben tömjént viszek,
s a csodában hiszek, hiszek!

Istállóban jászol vagyok…
Bekopognak jó pásztorok.
Szalma-ölem reményt ringat,
tömjén lengi álmainkat.

Csengő vagyok fenyőágon.
Csilingelő fenyőfákon
gyertyafényes örömtüzek
dicsérik a drága Szüzet…

Ember vagyok! És halandó!
Örökségem – maradandó!
S hagyatékom: többek között,
a mulandó és az örök.

KARÁCSONY FELÉ

Szép tündérország támad föl szívemben

Ilyenkor decemberben.

A szeretetnek a csillagára nézek,

Megszáll egy titkos,gyönyörű igézet,

Ilyenkor decemberben.

…bizalmas szívvel járom a világot,

S amit az élet vágott,

Behegesztem a sebet a szívemben,

És hiszek újra égi szeretetben,

Ilyenkor decemberben.

..És valahol csak kltkedő beszédet

Hallok, szomorúan nézek,

A kis Jézuska  itt van a közelben,

Legyünk hát jobbak, s higgyünk rendületlen,

S ne csak így decemberben.

1902

(Juhász Gyula)

Amíg Hozzád jutok
Pásklyné Kovács Erzsébet

Nehéz bevallani, tán nem is tudom.
Hányszor botlottam, buktam el az úton,
amin feléd megyek.

Arcom pirulása maradt csupán,
hogy megbocsátasz mindezek után
mégis énnekem.

Nincs bennem semmi jó, csupa bűn vagyok,
elragadnak még régi indulatok,
s a lelkem megremeg.

-Sokszor keresem miértjét a bűnnek,
s ha lelkem viharai csendesen elülnek,
választ kapok.

Ádám vesztette el az első nagy csatát:
az én életem csupán egy folytatás,
amíg Hozzád jutok.

Vándor
           
Vándor roskad le az útszél kövére.
Bot a kezében. Bárcsak célhoz érne!
De nem megy tovább! Hogyan érje el,
ha olyan nehéz terheket cipel?

Amikor indult, erős volt és boldog.
Azóta annyi minden összeomlott.
Szívében ott a kérdés szüntelen:
Mért lett ilyen az út, én Istenem?!
Ahogy így töpreng, kicsordul a könnye,
és leperdül az útszéli göröngyre.

Aztán elcsendesedik. Lehet-e
ilyen csüggedt, ha Isten gyermeke?
Magasba emeli tekintetét.
Ott majd megérti, amit itt nem ért.
Fogja botját, és indul vánszorogva.
Mintha a domboldalon kunyhó volna!
Odaér. Bemegy. Fáradtan lefekszik.
Elég volt már a vándorlásból estig.
Soká eltöpreng még a bajon, hiányon,
míg végre lassan elnyomja az álom.

S magát álmában is vándornak látja,
útban a távol mennyei hazába.
A mennyei város ragyog feléje.
Oda igyekszik, siet, hogy elérje.
Kezében vándorbot, vállán keresztje.
Vállára azt maga Isten helyezte.

Siet örömmel. Föl! Előre! Föl!
A messzi cél, mint csillag, tündököl.

Hőség tikkasztja. Keresztje teher.
Útközben néha pihennie kell.
Kedves ház kínál pihenést neki.
Súlyos keresztjét ott leteheti.
S ahogy továbbindulna, mit vesz észre?
Tekintete ráesik egy fűrészre.

"Olyan súlyos keresztet cipelek.
Jobb, ha belőle lefűrészelek"
- mondja magában.
"De jó, hogy megtettem!
Sokkal könnyebb!" - sóhajt elégedetten.

Siet tovább. Mindjárt elfogy az út,
s eléri a ragyogó gyöngykaput.
Ó, már csak egy patak választja el!
Jön-megy a partján, hídra mégse lel.
De hirtelen eszébe jut keresztje:

A túlsó partra az most híd lehetne.
Jaj, nem ér át! Hiába próbálgatja:
hiányzik a lefűrészelt darabja.
"Mit tettem!" - kiált kétségbeesetten.
"Most a cél közelében kell elvesznem,
mert keresztemet nehéznek találtam!"
S ott áll a parton keserű önvádban.

Azután új vándort lát közeledni,
s mert keresztjéből nem hiányzik semmi,
mint hídon, boldogan indulhat rajta,
hogy átjusson békén a túlsó partra.

"Rálépek én is!" Reménykedni kezd:
az ismeretlen, idegen kereszt
hátha átsegíti. Rálép, de reccsen
lába alatt. "Jaj, Istenem, elvesztem!
Uram, segíts!" Így sikolt, és felébred.

Még a földön van. Előtte az élet.
Csak álom volt a kín, a döbbenet.

"Megváltó Uram, köszönöm Neked!
Keresztemet Te adtad, ó, ne engedd,
hogy egy darabot is lefűrészeljek!
Amilyennek adtad, olyan legyen!
Te vezetsz át a szenvedéseken.
A Te kereszted szerzett üdvösséget,
de mivel az enyémet is kimérted,
Te adj erőt és kegyelmet nekem,
hordozni mindhalálig csendesen!"

Kemény a harc, nehéz a kereszt terhe.
Nem bírom már!
- sóhajtod csüggedezve.
De tarts ki! Egyszer meglátod, megérted,
hogy a keresztre miért volt szükséged.

(ismeretlen szerző)

Nagyon szép a lapod,rendezett, sok ötletes témákkal gazdagitottad! Kedves Anci! Boldogan töltöttem el az idöt nálad, lélek erösitöt merithettem magamnak, ami egy kicsit elgondolkodtatot! Az emberi szeretet milyen csodálatos tud lenni! Bár mindenki igy gondolkodna nem lenne torzsalkodás egymás közt! Mert adni mindig jobb és kedvesebb, mint kapni az én szemszögömből! Kérlek vigyázz magadra,remélem az egészséged javult! A lélek ha fáj is de duplán kegyelmet és lelki boldogságot ad az Úr! Örömet áhitatot lop a szívünkbe! Hisz ugyis tudod, ez szavakba nem lehet önteni, az érzések belülről fakadnak amit megmagyarázni nem lehet hanem átélni csak! Bucsuzok Imátságos nagy szeretettel Békés Ádventi napokat kivánok! Lívia (Tücsi)Küldöm hozzád a mikulásomat.