Dsida Jenő: Gyertyaláng

Gyertya vagyok az éjszakában,
fényért harcoló törpe bajnok.
Te sóhajtozol, Istenem,
S én jobbra hajlok, balra hajlok.
Csak gyöngén tartasz a kezedben,
mert lanyha szolgád vagyok, vásott,
s ezért zizeg az esti szél:
A Te szomorú sóhajtásod.

Lehetőségek klastromában
annyi elrejtett fáklya-szent él!
Uram, hát mi az érdemem,
hogy megláttál és kiszemeltél?
Viaszk vagyok és rongy szövétnek,
mit se tanultam, mit se láttam
s Te tudod, hogy egy gyertyaláng
nagyon kevés az éjszakában.

Erdei sok-sok sétaútban
szemed már nagyobb éjt is vert át
és mégis viszel engemet:
lengő, libegő pisla gyertyát.
Neked köszönhetem, hogy néznek,
s hogy engemet is néha látnak,
s hogy csudálkozva bámulom
sötét ívét az égerfáknak.

Gyertya vagyok az éjszakában,
fényért harcoló gyönge bajnok. –
Neheztelsz-e rám, én Uram,
hogy jobbra hajlok, balra hajlok?
Úgy szeretnék kedvedre égni
reszkető, boldog éji útban! –
Ha gyöngeségem fáj Neked,
sóhajts nagyot, – s én kialudtam.

(1927. április 11.)

Ima a Hazáért

Én Uram, Istenem, vigyázz reánk!
Ne hagyjad elveszni a hazát!
Sírva kér két szemünk,
Irgalmazz minekünk!
Emeld fel magadhoz Nemzetünk!

Szeretet fénye ég bennünk.
Míg élünk hiszünk és remélünk!
Vigyázz ránk, nyújtsd kezed,
Oltalmazd népedet,
Az ősi Magyar Nemzetet!

Szűzanyánk szeplőtlen Mária,
Hozzád száll sok magyar sóhaja,
Kérd értünk fiadat,
Megváltó Urunkat,
Védje, s őrizze Országunkat!

Míg igaz magyar él a földön,
Nem hagyjuk, hogy a rossz legyőzzön!
Bármi volt, bármi lesz,
A magyar, magyar lesz,
Így éled újjá a Nemzet.

( Ismeretlen Szerző;
Forrás az MVSZ
"Hogyan történhetett?!"
című CD-jéről )

BOLDOGSÁGOS KRISZTUS ANYJA

Esedezik színed előtt Magyarország,
Fáradt kezét segítségért nyújtja Hozzád,
Te kezedbe teszi sorsát,
Rabságából, édes mentő, hogy kihoznád.
Előtted sír egész ország könyörögve,
Hiszen Tied századoktól minden rögje.
István király szent örökje Isten után
Benned bízik mindörökre.
Szent Fiadat, Boldogasszony, kérd e népért,
Győzelemmel verje vissza ellenségét,
Rabságának vesse végét,
Adja neki égen-földön üdvösségét.

Amen

Vendégkönyvem 

Pár lépés volna csak

Ott álltam én is, nyomorultan, bénán
ki tudja mióta Bethesda tavánál.
A napok jöttek, s elmentek felettem
én a múltat, jövőt, mindent eltemettem.

Csak hulltak hangtalan egymásra a napok,
gyűltek, egyre gyűltek, a sánták, a vakok. 
Nem tudtam honnan, s miért a sok beteg,
megátkoztam, mint Jób ezt a rossz életet.

Miért van így? Kérdeztem szűntelen,
de elnyelte hangom a végtelen.
Nem kaptam vigaszt, jó szót, sem mosolyt,
egy felém hajló mozdulat sem volt.

A lüktető élet nagy vérkeringése
már kidobott magából, vagy talán mégsem?
Hisz fölöttem is úgy ragyog a Nap,
ha éjszaka van ezernyi csillag.

- Míg lelkem a gyötrő mélységeket járta,
megtanultam jól, nagyon-nagyon fájva:
Az én szenvedésem a mások próbája.

Nem számoltam hányan nem is vették észre, 
pár lépés volna: csak segíteni kéne,
hogy eljussak a tó gyógyító vizébe.
 
- Végül én sajnáltam az elrohanókat,
a rá nem érőket, a lótó-futókat.
- Nem lehet az másképp, ők igazán vakok,
ha nem veszik észre, hogy nyomorult vagyok.

Sokszor a templomba siettek nagyon,
megköszönni:  van pénz, egészség és vagyon. 
Hálát adtak érte, hogy szép ez az élet:
visszafelé szemük még reám sem tévedt.

Egyszer jött Valaki, halkan, csöndesen,
a szívembe nézett, megfogta a kezem.
Szó nélkül emelt föl, és bevitt a tóba:
A Názáreti volt, világ gyógyítója.

Páskulyné Kovács Erzsébet
1979. október 17.

IDÉZETEK MINDEN ALKALOMRA