A világraszóló amszterdami csoda
(Hollandia, 1345.)

1945. március 13-án ünnepelték a németalföldi katolikusok
600. évfordulóját annak az oltáriszentségi csodának,
melynek legszebb városuk fellendülését és jólétét tulajdonítják.
A XIV. században Amszterdam csupán jelentéktelen halászfalu volt.
Csak négy utcája és néhány sikátora volt szerény halászkunyhókkal;
egyetlen valamirevaló épületnek az apácakolostor számított.
1345. március 13-án ebben a földhözragadt helységben játszódott le
az az eucharisztikus csoda, melynek híre messze túljutott az ország határain, s vonzotta a zarándokokat, akik munkát és jólétet vittek magukkal.
Azon a jelentőségteljes napon papjukat egy haldokló halászhoz hívták.
Meggyóntatta és ellátta a szent Útravalóval.
Alig távozott azonban a lelkész, a beteget olyan heves
köhögési roham fogta el, hogy köpni kényszerült.
Felesége a köpetet, s vele a még teljesen ép Szentostyát a tűzbe vetette.
Csak másnap reggel jött rá, amikor a maradék parazsat összekotorta,
hogy milyen meggondolatlanul tiszteletlen volt,
a Szentostya ugyanis makulátlan fehérségben tündökölve,
ragyogó sugárözöntől övezve,
csodálatosan lebegett a zsarátnok felett.
A tűz nem emésztette el a felséges Szentséget,
még csak be sem kormozta.
Az asszony mély megrendültségében térdre borult,
úgy imádta az Eucharisztiát.
Majd nem törődve a lánggal, mely kezét nyaldosta,
de nem égette meg,
kiemelte a tűzhely tűzfészkéből,
hódolalteljesen fehér gyolcs-kendóre helyezte,
s a fehérneműs szekrénybe tette.
Sietve rohant a plébánoshoz, aki férjét ellátta,
és mindent elmondott neki.
Rövid megfontolás után az okos lelkiatya
szigorú hallgatásra kötelezte, hogy elejét vegye
a felesleges mendemondának és feltűnésnek,
a Szentséget pedig a legnagyobb titokban
visszavitte a templomba.
A következő nap azonban az asszony elrémült,
mert a Szentostyát ismét a szekrényben találta.
Most már a plébános sem kételkedett abban,
hogy ezt a nyilvánvaló csodát nem szabad
elhallgatnia, hanem Isten nagyobb dicsőségére
és számos lélek hitbeli megigazulására köztudottá kell tennie.
Ezért mind paptársainak, mind az egész egyházközségnek
elbeszélte a történteket,
mire a nép az egész környékről összesereglett.
Ünnepi körmenetben, templomi zászlókkal,
égő gyertyákkal kísérték a csodás Szentséget
az amszterdami Szent Miklós templomba.
Az egyházi hatóság azonnal szigorú vizsgálatot rendelt el,
mely hónapokon át tartott.
Végül az utrechti püspök pásztorlevélben hirdette ki:

"Ez a rendkívüli esemény tökéletes igazság."

Az egyházfő engedélyt adott rá, hogy a csoda híre mindenfelé elterjedjen.
A jámbor amszterdami nép nyomban úgy döntött,
hogy a szegény halász nyomorúságos hajlékát kápolnává alakítja át.
A tűzhelyet is, melynek lángjai között a Szentostya órákon keresztül
sértetlen maradt, a kápolnában hagyták.
Száz esztendővel később az isteni Jóság abban a kápolnában
újabb csodát művelt, azáltal is hitelesílve a korábbit.

1452. május 24-én olyan nagyerejű tűzvész
keletkezett Amszterdamban, mely az akkori várost
csaknem teljesen a föld színével tette egyenlővé.
Amikor a tűz már a kápolnát fenyegette,
néhány bátor férfi elhatározta, hogy feltöri a szentségházat
és megmenti a drága szentségtartóban őrzött
csodás Szentostyát.
De fáradozásuk meghiúsult.
Feszítővasuk úgy tört darabokra, mint egy gyufaszál,
ők meg a lángok elől menekülni kényszerültek.
A fából épült kápolna és tabernákulum a dühöngő tűz martaléka lett.
És milyen leírhatatlan öröm töltötte el szívét
a sokat szenvedett katolikus népnek,
amikor a tűzvész után épségben találta
a százéves csodás Oltáriszentséget
az elhamvadt roncsok között!
Még a monstrancia és a rajta levő selyemfátyol is
teljesen sértetlen maradt.

1578-ig számos processzió és zarándoklat kereste fel
e szent helyet, ez időtől azonban a kálvinizmus megtiltott
minden nyilvános katolikus megnyilatkozást.
De a németalföldi nép szívéből sohasem sikerült kitörölni a
csodás Szentostya tisztelelét.
Amikor az első hitüldözések véget értek, a
Legméltóságosabb Oltáriszentség ünnepélyes tisztelete
újból kezdetét vette.
Eleinte ugyan csak csendben,
ám 1645-ben,  a csoda 300. évfordulóján már teljes pompával.
Sőt a város hitleri megszállása után, a második
világháború idején is akadtak katolikusok,
akik az évforduló napján éjnek idején,
csendesen imádkozva, engesztelő lélekkel vonultak
a „szent helyre". 
Ma pedig a második világháború után
újra boldogan ünnepel a katolikus Amszterdam:
 könyörög és hálát ad évről-évre a csodás Szentostya előtt!
A szenláldozás a lélek csodálatos tápláléka;
erőt ad kísértésekben és veszélyekben, megment az örök élet számára.
Sok szent életében megtörtént,
hogy a gyakori szentáldozás csodálatos dolgokat művelt:
voltak, akik éveken át testi táplálék nélkül éltek,
szervezetük nem romlott le, erejük nem csökkent;
így volt ez a svájci földművessel,
Flüe Szent Miklóssal, Waldsee-i boldog Elisabeth Bona von Reute-val,
majd a közelmúltban Konnersreuthi Neumann Terézzel
és a kapucinus Pietrelcinai Pio atyával.
(VR)