Szerencsés hazatérés

Valahol a dél-franciaországi tengerparton áll egy templom s benne egy kegykép, amelyet a helyi hívek így neveznek:
„A szerencsés hazatérés Anyja"
A halászok itt imádkoznak, mielőtt hajóra szállnának, könyörögnek a Szűzanya védelméért és a sikeres halfogásért.
Itt imádkoznak a feleségek és a gyermekek, ha a tengert vihar kavarja fel, s a férfiakról semmit sem tudnak. A templom tornya minden éjjel fényjeleket sugároz, hogy a tengeren hánykolódó halászoknak megkönnyítse a tájékozódást, így van ez az említett tengerparton, de ugyanez vonatkozik életünk tengerére is.
Mária itt is a szerencsés hazatérés Anyja.
A francia Páter Max Kassiepe az első világháború előtti és utáni években nagyhírű hitszónokként működött. Egy alkalommal az egyik ipari központban, ahol a világ minden részéből származó emberek dolgoztak, népi missziót tartott. Az asszonyok körében az akció a várakozásnak megfelelő visszhangra talált, a munkások között azonban rosszabbul alakult a helyzet: az utolsóelőtti napon a gyónás iránt nem érdeklődő férfiak száma még 1500 körül mozgott. Aznap este az atya a hitről akart beszélni. Prédikációja közben azonban váratlanul, eredeti szándéka ellenére más témába vágott bele: az Istenanyáról kezdett beszélni. Kérte a férfiakat, akik nagy számban voltak jelen, hogy ha még él bennük a hit parányi szikrája, forduljanak bizalommal a Szűzanyához. Az, aki legalább csöppnyi bizalmat tanúsít iránta, nem veszhet el örökre. Amit az atya Szűz Máriával kapcsolatban itt mintegy terven felül fejtegetett, meglepő hatást gyakorolt a jelenlevőkre: ezen a napon a misszionáriusok még éjfél után is gyóntatták a hosszú sorokban várakozó férfiakat. Úgy látszott, megtört a jég.
Amikor Kassiepe atya végül kilépett a gyóntatószékből, meglátott egy férfit, aki a Hétfájdalmú Szűz szobra előtt térdelt, kezében rózsafüzért szorongatva. Megkérdezte: talán gyónni akar? A férfi visszakérdezett: Lehetséges-e még egyáltalán, hisz huszonöt éve nem gyónt, teljesen hitetlenné vált és lezüllött. Csak ezt a rózsafüzért tisztelte, amelyet haldokló anyja nyomott a kezébe. Sohasem tűrte, hogy jelenlétében társai tiszteletlenül beszéljenek a Szűzanyáról, pedig ez szokásuk volt. Ilyen esetekben dühbe gurult és keményen fellépett a gúnyolódókkal szemben. Egyébként azonban annyira romlottá vált, hogy Isten már aligha bocsát meg neki. A prédikációt csak kíváncsiságból hallgatta, de amikor azt hallotta, hogy aki csak cseppet is bízik Máriában, megmenekülhet, benne is felébredt a remény.
Vajon valóban bocsánatot nyerhet-e?
Az atya válasz helyett gyengéden odahúzta a gyóntatószékhez. Amikor éjjel egykor távoztak a templomból, az emberek két boldog embert láttak: az atyát és a megtért bűnöst.
Másnap reggel ismét tömegesen jöttek el a férfiak gyónni. Késő este Kassiepe atyát egy percre kihívták a gyóntatószékből.
A mélyen megrendültnek látszó helyi plébános közölte vele;
egy, az imént meghalt ember köszönetét kell tolmácsolnia.
Az illető előző éjszaka gyónt az atyánál és reggel áldozni jött.
Nem sokkal később azonban munkahelyén halálos baleset érte.
Ő, a helyi plébános adta fel neki a betegek szentségét, a sebesült még eszméleténél volt. Mások jelenlétében elmondta, hogyan került sor megtérésére. Félelem nélkül, nagy bizalommal várta a halált, kezében ott volt a rózsafüzér, amelynek megtérését köszönhette.
Hálatelt szívvel küldi üdvözletét az atyának, s kéri Őt,
mindenütt mondja el, hogy egy ember Mária segítségével
kegyelemben részesült és Istennel kibékülve halhatott meg.
A Szűzanya tehát életünk tengerén is mellettünk áll, hogy elvezessen az örök életbe. Egyházunk megengedte, hogy Máriát a "Keresztények Menedékének" szólítsuk. A bűnösök iránt különös szeretet tölti el, s ez érthető, hisz, mint más anyák esetében, hozzá is azok a gyermekek állnak legközelebb, amelyek a legtöbb gondot okozzák.
Képzeljünk magunk elé egy anyát, akinek fia saját hibájából koldusbotra jutott, vagy gyógyíthatatlan betegségben szenved, vagy éppenséggel halálra ítélték. Az ilyen gyermek az anya legnagyobb fájdalma, s iránta való részvéte mindenre hajlandóvá teszi. Hasonlóképpen indítja meg Mária szívét azok szenvedése, akiket a bűn döntött nyomorba, gyógyíthatatlan betegségbe, vagy juttatott hóhérkézre.
Mária mindenkit gondjaiba akar fogadni, de még készségesebben igyekszik segíteni azokon, akik szívükben megőrizték az iránta való tiszteletet.
A mondottakból számunkra két dolog következik:
Ha ismerünk valakit,
aki hosszabb ideje bűnökben él, mondjuk el neki azt, amit Kassiepe hirdetett:
„Akiben még él a Szűzanya iránti tiszteletnek
legalább parányi szikrája, az megmenekül."
A másik dolog mindnyájunkra vonatkozik, mert senki sem bűntelen. Mária tudja ezt, s mindig azon fog fáradozni, hogy biztonságosan elvezessen bennünket az örök hazába. Különösen elvárhatjuk ezt, ha sohasem veszítjük el bizalmunkat égi Anyánk iránt, és bátran megvédjük nevét a durva sértegetőkkel szemben.
(P. Robert Quardt, SCJ)